Kunetz Zsombor: Négyből csak egy sürgősségi fogad többszörösen sérült betegeket ma Budapesten
Ezúttal nem az orvoshiány jelenti a problémát a sürgősségi ellátásban, hanem az, hogy majdnem mindenhol elromlott valami.
Ezúttal nem az orvoshiány jelenti a problémát a sürgősségi ellátásban, hanem az, hogy majdnem mindenhol elromlott valami.
Szerdán este történt a dugulás, azóta megoldották a problémát és fertőtlenítettek is.
Két éve újították fel a mentális betegeket kezelő részleget, most felszámolják.
Horváth Ildikó szerint a kormány azt is szeretné elérni, hogy a sürgősségi osztályokon senkinek ne kelljen négy óránál többet várnia.
Több dolgozó állította, hogy hiába látják a rágcsálókat hónapok óta, a kórház vezetése nem tett eddig semmit.
Az ügyészség most emelt vádat a 69 éves férfi ellen, aki a Merényiben verte agyon a mellette fekvőt.
Átadták a budapesti Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet Merényi Gusztáv Kórház felújított pszichiátriai osztályát pénteken. Ez volt az az osztály, ahol tavaly egy egyik beteg halálosan megsebesítette betegtársát.
Várhatóan jövő tavasztól vesznek fel majd ismét betegeket a zárt osztályra, addig felújítanak. A régi betegeket más osztályokra és más kórházakban helyezik el. A pénz - 40 millió forint - nem biztos, hogy elég lesz, ugyanis a zárt osztály borzalmas állapotban van.
A rendőrségi vizsgálattal párhuzamosan belső vizsgálat is zajlik a Merényi Gusztáv kórházban a közelmúltban történt tragikus esetek miatt. A kórház orvosigazgatója szerint jelenleg a felújítási beruházások közbeszerzési eljárása van folyamatban, március közepéig kaptak határidőt az Országos Tisztifőorvosi Hivataltól.
Tavaszra fel is újíthatják a Merényi-kórház pszichiátriáját, miután az Állami Egészségügyi Ellátó Központ közölte: az elkülönített összeg az intézmény rendelkezésére áll. Vizesblokkokat, tetőt újítanak majd fel belőle.
A helyszínen meghalt az a férfi, aki augusztusban kiugrott a Merényi Gusztáv Kórház zárt osztályának második emeletéről – értesült az Index. Múlt szombaton a második emeletről ugrott ki ugyanitt egy férfi, de túlélte. Történt egy harmadik sokkoló este is: egy férfi ágyráccsal verte agyon a betegtársát.
Szombaton a fővárosi Merényi-kórház emeleti kórterméből zuhant ki egy férfi, pontosan arról az osztályról, ahol a közelmúltban egy másik férfi agyonverte az ágyráccsal betegtársát. Az ápolt szökni akart, ezért leszíjjazták, de valahogyan sikerült kiszabadulnia.
Öngyilkosságot akart elkövetni egy férfi a Merényi Gusztáv Kórház zárt osztályán. A férfi arról az osztályról ugrott ki az ablakon keresztül, ahol a héten az egyik beteg megölt egy másikat. Korábban az ombudsman már bezáratta volna a pszichiátriát, de az Emmi inkább gyurcsányozik.
Előzetes letartóztatásba került a 68 éves férfi, aki a Merényi Gusztáv Kórház pszichiátriáján megölte az egyik betegtársát.
A rendőrség kedd este elfogta a 68 éves M. J. Árpádot, aki a gyanú szerint egy ágyráccsal agyonverte egyik betegtársát a Merényi Gusztáv Kórház pszichiátriáján.
A felismerhetetlenségig ütötte és megölte betegtársát az egyik ápolt a Merényi-kórház pszichiátriai osztályán. A kórházról korábban ombudsmani jelentés is készült az ott uralkodó szörnyű állapotok miatt.
Megöltek egy embert éjjel a Merényi-kórház pszichiátriai osztályán – írja az Origo.
A Merényi-kórház pszichiátriájának zárt osztályáról szóló, sokkoló ombudsmani jelentéssel kapcsolatban a fenntartó közölte, a szükséges szervezési intézkedéseket meg tudják tenni, de kevés az emberük, és nincs elég forrásuk az infrastruktúra fejlesztésére. Szerintük a megoldáshoz kormányzati intézkedésre lenne szükség.
Az egészségügyi államtitkárság megvizsgálja azt az ombudsmani jelentést, amely egészen elképesztő állapotokról számolt be a Merényi Gusztáv Kórház pszichiátriai zárt osztályán, és annak bezárását javasolta.
Radiátorhoz kötözött beteg, szétázó mennyezet, szennyvíz a padlón, zsúfolt kórtermek – ezzel szembesültek Székely László alapvető jogok biztosának munkatársai egy februári ellenőrzés során a Merényi Gusztáv Kórház pszichiátriai zárt osztályán. Az ombudsman az osztály bezárását javasolja, az emberi erőforrások miniszterének pedig azt, hogy vizsgálja felül a nem önkéntes pszichiátriai elhelyezésre és kezelésre vonatkozó rendelkezéseket.